Irodák és közösségi terek
Hogy a munkahely ne csak biztonságos, hanem higiénikusan tiszta környezetet is biztosítson a dolgozók számára.

Miért a
Resysten?

Egy új tanulmány szerint, egy átlagos íróasztal 400-szor szennyezettebb, mint egy vécéülőke.

A kutatók megállapították, hogy az asztal legpiszkosabb pontja a telefon, ahol négyzetcentiméterenként körülbelül 25 127 mikroba él. A szakértők úgy vélik, ennek az az oka, hogy a telefont gyakran átadják az emberek egymásnak. A következő legpiszkosabb terület az íróasztal felülete, ahol minden négyzetcentiméteren 20 961 láthatatlan mikroba él és lélegzik. Ezzel szemben egy átlagos vécéülőkén négyzetcentiméterenként mindössze 49 baktérium található. A tanulmány megállapításai szerint, a csapok és a mikrohullámú sütők fogantyúi is jellemzően erősen szennyezettek.

Dr. Charles Gerba, az Arizonai Egyetem mikrobiológusa által készített jelentés szerint az íróasztalok elsősorban azért váltak a baktériumon táptalajává, mert a dolgozók ebéd- és reggelizőhelyként is használják azokat.

Működő
megoldás

A Resysten a világ számos vezető blue-chip vállalatának – SAP, Foxconn, PWC és Mylan – irodáiban javította a higiéniát akár 99%-kal a kiindulási értékhez képest, biztosítva ezzel, hogy a munkahely ne csak biztonságos, hanem higiénikusan tiszta környezet is legyen a munkavállalók számára.

A Resysten segítségével…

01

…CSÖKKENTHETŐ A FERTŐZÉSEK VESZÉLYE
Hatékony megoldás, hogy munkavállalói ne váljanak az influenza és egyéb járványok áldozatává a munkahelyen.

02

…FENNTARTHATÓBBÁ VÁLHAT
Kevesebb vegyszer felhasználás, alacsonyabb szállítási és raktározási költségek, alacsonyabb környezetterhelés

03

…CSÖKKENTHETI A KÖLTSÉGEKET
Egyszeri alkalmazás, 12 hónapos védelem

04

…MEGELŐZHETI VERSENYTÁRSAIT
Tegyen szert versenyelőnyre az irodai egészségvédelem és vállalati reputáció területén egyaránt!

Professzionális
higiéniai
szolgáltatás

A Resysten bevonat felvitelét képzett szakembereink végzik annak érdekében, hogy a védőbevonat a szerződésben garantált legmagasabb szintű higiéniai hatást és tartósságot biztosítsa.

Iparágak

Legyen felkészült!

A Resysten 12 hónapig folyamatosan magas szintű higiénés környezetet alakít ki egyetlen kezeléssel bármilyen felületen, biztosítva, hogy a kórokozóknak ne legyen esélyük a túlélésre, szaporodásra. Az EU számos országában PT2 fertőtlenítőszerként besorolt Resystent számos olyan ágazatban használják, ahol a higiénia kiemelt fontosságú.

Kapcsolat

MAGYARORSZÁG

+36 30 663 1061

Forwarders Plaza,
H-2045 Törökbálint,
Tó park utca 3.

USA

Important note: Resysten's solutions are subject to ongoing authorization procedures in the United States. Commercial launch is expected later this year.

+1-833-RESYSTEN
+1 212.256.8434

RESYSTEN INTERNATIONAL

0040744873340

71-75 Shelton Street,
Covent garden,
London WC2H 9JQ, UK

RESYSTEN GREATER BAY AREA

+853 6288 9788 (macau/hk)
+36 30 5868 074 (whatsapp/international)

409 Av. Da Praia Grande Macao
21/F., China Law Building
Macau SAR

1 + 10 =